.. Éppen a stúdióba indulok, ahol dolgozom, mint énekes, amikor megcsörren a telefonom.
- Háló ? - kapom fel gyorsan a készüléket.
- Szia Ness. - hallom egy régi ismerős kissé férfiasabb hangját.
- Niall ? - dermedek le azonnal. 5 éve, hogy nem beszéltünk és nem láttuk egymást. A szakításunk után még próbált hívni és keresni, de elutasítottam így egy idő után feladta. Gabival is utoljára talán 2 éve beszéltem. Egyedül Harryvel és Liammel tartom a kapcsolatot, de azt is csak telefonon és teljesen titokban. Hiába voltam énekes méghozzá nem kis sikerű énekes, szerencsére nem botlottam sehol a srácokba.
- Én vagyok. - szól nyugodtan.
- Jézusom.. - bukik ki a számon.
- Zavarlak ? - kérdezi és itt kihallok egy kis idegességet a hangjából, ami felidézi a régi emlékeket. Az érintését, a mosolyát, a hangját és azt, hogy hatalmas sebet vágott bennem.
- Öm, nem. Éppen a stúdióba megyek. - válaszolom és remélem, hogy nyugodtan cseng a hangom.
- Értem. - válaszolja, aztán kínos csend következik, majd mindketten egyszerre akarunk megszólalni és ezen összenevetünk, mintha az elmúlt 5 év meg sem történt volna.
- Mond csak. - hallom a hangján, hogy még mindig mosolyog.
- Honnan van meg a számom ? - Ugyanis megváltoztattam.
- Maradjon titok. - mondja.
- Rendben. - adom meg magam. - Te mit akartál kérdezni ? - kíváncsiskodom.
- Csak azt.. Hogy nincs-e kedved találkozni ? Bécs környékén vagyunk és egyből eszembe jutottál.. Nem mintha az elmúlt 5 évben nem történt volna meg ez egyszer sem. Csak most úgy éreztem, hogy fel kell hívjalak és... nem tudom. - magyarázza.
- Öhm. Niall.. Ami azt illeti már nem Bécsben lakom. - mondom kínosan.
- De Harry azt mondta.. - harapja el a mondatot.
- Áhá ! Lebuktatok. Ezért még kapni fog. - kacagok.
- Szóval akkor találkozunk ? - kérdezi és nem hagyja el terelni a témát.
- Rendben. - egyezek bele, bár magam sem értem, hogy miért. - De most le kell tennem, majd még hívlak. Szia. - köszönök el és lerakom a telefont. Magam elé meredve és mosolyogva ülök a kocsiban, mint egy elme borult. Összeszedem magam és elmegyek dolgozni...
[...]
- Rendben akkor a főtéri Starbucks-ba, fél óra múlva. - egyeztetek még egyszer.
- Igen. - hallom a választ.
- Akkor szia.
- Szia.
Leteszem a telefont és még elmegyek a mosdóba, hogy rendbe szedjem magam. Szerencsére ma már végeztünk és felvettünk pár számot az új albumhoz. Kifésülöm a hajamat és igazítok a sminkemen. Mosolyogva nyugtázom, hogy egész jól nézek ki és kisétálok a helyiségből. Elköszönök Lindától és kimegyek a kocsimhoz. Stílusosan késni fogok pár percet, de nem baj.
Belépek az ajtón és szememmel őt keresem. Szőke buksiját és a hidegtől kipirult arcát rögtön kiszúrom a leghátsó boxban. Magabiztosan még is pillangókkal a gyomromban közeledek felé. Felpillant és csillog a szeme.
- Szia. - áll fel és megölel. Valószínűleg holnap már a címlapokon leszünk, de nem érdekel. Visszaölelem és elveszek az ismerős karok között. Leülünk, majd rendelünk két forró csokit. Kicsit döcögősen indul a beszélgetés, de a végén mindent elmesélünk egymásnak az elmúlt 5 évről és kellemes csalódás ér, hogy semmit sem változott. Talán egy kicsit izmosabb és magasabb lett, de ugyanaz a fiú, akit egykor szerettem és talán még most is érzek valamit.
Későre jár már, amikor kilépünk a Starbucks-ból, mint azt várni lehetett mindenhol fotósok, diszkréten elutasítjuk őket, majd beszállunk az én autómba és elhajtunk.
- Majd visszajövünk a kocsidért. - mondom neki. Ő csak biccent. Egy közeli, de a lesifotósoktól eléggé távoli parknál állok meg. Kiszállunk és sétálgatunk. Egyszer csak érzem, hogy meleg ujjai az enyémek köré fonódnak. Elmosolyodom és rápillantok. Hiába 26 éves én még mindig annak a kis tini fiúnak látom, aki volt, amikor megismertem. Meg is említem neki és reakcióként csak felkacag.
Már tényleg nagyon sötét van és éppen elkezdett hullani a hó.
- Mennünk kéne. - mondja Niall.
- Szerintem is. - bólintok, de egyikünk se mozdul meg, hogy a kocsi felé vegyük az irányt, helyette csak nézzük egymást. Niall becsukja a szemét és elkezd felém közeledni én is felé, majd ajkunk hosszú idő után újra egymásra talál és forró, szenvedélyes táncot jár. Egyik kezével a derekamat fogja a másikkal az arcomat, én pedig a hajába túrok. Mikor külön válunk, homlokunkat egymásénak támasztjuk.
- Hiányoztál. - suttogja és lehelete csiklandozza az arcomat.
- Te is. - mosolygok.
Újra összefűzzük a kezünket és elindulunk haza.
Egy új kezdet, egy régi szerelemmel. Érzem ez most más, mint 5 éve. Felnőttünk már és, ha 5 évet kibírt ez a szerelem, akkor így, hogy együtt leszünk örökké fog tartani.
Hát itt lenne a blogom lezárása. :') Őszintén mondom, hogy sajnálom.. Ez volt az első blogom és nagyon imádtam írni.
Köszönöm nektek, hogy olvastátok és, hogy hűségesen kommenteltetek. Szeretlek Titeket :)
Remélem a másik két blogom is legalább ennyire, vagy jobban elnyeri a tetszéseteket. Ha szerettétek az írásom akkor olvassátok a másik 2 blogomat is :)
Sky hard life
Dear Diary
Még egyszer köszönöm, hogy olvastátok és az előző 2 fejezethez is nagyon köszönöm a csodálatos kommenteket :')
Kérlek titeket, hogy válaszoljatok az alábbi kérdésekre kommentben;
1. Mióta olvasod a blogot ?
2. Ki volt a kedvenc szereplőd ?
3. Te így fejezted volna be a történetet ?
4. Mit szerettél leginkább a blogban ?
5. Olvasod-e, vagy olvasni fogod-e a másik blogjaimat ?
6. Ez volt a kedvenc blogod ?
7. Hiányozni fog ?
8. Honnan találtál rá a blogomra ?
9. Harry-Nessie vagy Niall-Nessie párost szeretted jobban ?
10. Írj, amit szeretnél.:)